Tanuljunk együtt

Ennek az oldalnak/ fülnek az a célja, hogy megosszak veletek olyan igeverseket, tanításokat, dalokat (ezeket nem csak a megosztott napokon hallgattam) , amik segítenek a mindennapjaimban.
Remélem, hogy hasznos lesz Számodra is!

 HALLGASS, FIGYELJ, TANULJ, ALKALMAZD!
Elsősorban magamnak írom ezt a felszólítást, de Neked is szeretettel ajánlom!

Elég sok minden foglakoztatott az elmúlt lassan két hónapban! Bocsi, hogy most csak így Rád zúdítva osztom meg! :)

Első hetek (feljegyzések alapján)
2017.09.03.

,, A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít meg titeket mindenre, amit én mondtam nektek. Békességet hagyok nekte: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen.”
János evangéliuma 14,26-27

Amíg el nem indulunk-ének

2017.09.04.
Paul Washer-Blessed are the Meek – Áldottak a szelídek/alázatosak

,, Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.”                                                                                                          Máté evangéliuma 5,5
,,Az alázatosak öröklik a földet, és teljes békességet élveznek.”                                                                                   Zsoltárok könyve 37,11

Szerelmed nem fogy el-ének
Hozzád jövök Uram-ének

2017.09.08.
Dr. Kovács Gézáné Szegedi Ildikó- Férfi női szerepek
(teljesség igénye nélkül osztottam meg belőle az igéket, szóval inkább szeretettel AJÁNLOM MEGNÉZÉSRE!)

,, Mint Krisztus apostolai élhettünk volna tekintélyünkkel, mégis olyan szelíden léptünk fel közöttetek, mint ahogyan az anya dajkálja gyermekeit”                                                                         Pál első levele a Thesszalonikaiakhoz 2,7
,,A lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.”                                                                                                                                          Pál levele a Galatákhoz 5, 22-23

1Pét 3,1-7 A házastársak becsüljék meg egymást
3,4 ,, hanem a szív elrejtett embere a szelíd és csendes lélek el nem múló díszével: ez értékes az Isten előtt.”

Eldőlt a szívemben követem Jézust- ének
https://www.youtube.com/watch?v=GFmBV3baSM8

Megjegyzések

  1. https://www.youtube.com/watch?v=j2A69ev4Qus
    Élő közvetítésben :D

    VálaszTörlés
  2. ,,Lépes méz a kedves beszéd: édes a léleknek és gyógyulás a testnek." Példabeszédek 16,24

    http://epa.oszk.hu/02100/02190/00145/pdf/KM_1987_03_198.pdf

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok Drágáim!

    A litván istentiszteleten Dániel hűségéről volt szó! Még a nehéz, próbákkal teli időben is kitartott! ,,Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is, ó király! DE HA NEM TENNÉ IS, tudd meg ó király, hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük, és nem hódolunk az aranyszobor előtt, amit felállítottál."
    (Dániel könyve 3, 17-18) Vajon mi hogy állunk ezzel a kérdéssel? Kitartunk a nehézségek idején is? Akkor is tudunk hálával Isten elé járulni?

    Mert tudnunk kell, hogy ugyan nem könnyű az élet, DE bátorításnak ez a pár ige jut eszembe:

    ,,Azt pedig tudjuk, hogy akik az Istent szeretik, azoknak minden a javukra szolgál, azoknak akiket elhatározása szerint elhívott."
    (Pál levele a Rómaiakhoz 8,28)

    ,, Mert megvagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban." ( Pál levele a Rómaiakhoz 8, 38-39)

    Szeretném továbbá a mai otthoni istentiszteletet a figyelmetekbe ajánlani, reformációról- folyamatos megújulásról!
    https://www.youtube.com/watch?v=e4pPx07vuZI

    VálaszTörlés
  4. Amikor egyértelmű az üzenet!
    Benne vagyok egy Biblia tanulmányozó csoportban, ahol Pál Filippiekhez írt levele 2, 5-11- ig volt kijelölve. Reggeli olvasmány a 7 -től 9. versig így hangzik: ...hanem megüresítette önmagát (Jézus), szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; MEGALÁZTA MAGÁT, ÉS ENGEDELMESKEDETT MINDHALÁLIG, MÉGPEDIG A KERESZTHALÁLIG. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé,...

    Eszembe jutott egy ige: Mert aki felmagasztalja magát megaláztatik, aki megalázza magát felmagasztaltatik. Máté evangéliuma 23, 12 (az igehelyet meg kellett, hogy nézzem)
    Gyorsan felöltöztem, majd reggeliztem és utána futottam a buszhoz, ami pont az orrom előtt ment el. Akkor van időm a Spurgeon-ös Mai igét elolvasni- gondoltam magamban. Mikor megnyitottam az üzeneteimet, és elkezdtem olvasni- felnevettem! Uram itt vagyok, Taníts meg arra, hogyan legyek alázatos!

    Az ige Lukács evangéliuma 18,14b ,,Mert mindenki, aki felmagasztalja magát megaláztatik, aki pedig megalázza magát felmagasztaltatik."

    ,,Nem lenne szabad, hogy nehezünkre essen magunkat megalázni, mert ugyan, mire is lehetnénk büszkék? Szépen a leghátsó helyre kellene leülnünk, külön felszólítás nélkül. Ha józanul és becsületesen ítéljük meg magunkat, akkor nem lehetünk valami nagyra önmagunkkal. Kiváltképpen az Úrhoz való imádságunkban nem tudunk semmit felmutatni. Nem beszélhetünk érdemeinkről, mert nincsenek. Egyedül csak az
    irgalomra hivatkozhatunk: „Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" (13.vers).
    Íme, a vigasztaló szó Isten királyi székéből: ha megalázzuk
    magunkat, az Úr felmagasztal minket. A fölfelé vezető út számunkra lefelé vezet. Ha már levetkőztük saját énünket, alázatba öltözhetünk, és ez a legjobb viselet. Az Úr eláraszt minket a - lélek békességével és boldogságával. Megajándékoz Igéjének ismeretével és az Önmagával való közösséggel. Megáld a bűnbocsánat és a megigazulás bizonyosságának örömével. Isten annak ad tisztességet és megbecsülést, aki az Ő dicsőségére használja fel azt. Azoknak ad elismerést és
    befolyást, akik attól nem fuvalkodnak fel, hanem még nagyobb alázattal szolgálnak neki. Aki erőszakosan törtet fölfelé, azt sem Isten, sem az emberek nem szívesen támogatják, de a szerénységet Isten és ember egyaránt megbecsüli.
    Uram, kérlek, alázd meg az énemet, hogy Benned naggyá lehessek!"
    Spurgeon

    Litván nyelvóra után hazaértem és főzés közben újra meghallgattam egy tanítást:
    https://www.youtube.com/watch?v=jkk8YzlXnIg

    ,,Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű." Máté evangéliuma 11, 29-30

    Gyertek kérjük Jézust, hogy Szentlelke által formáljon minket magához hasonlóvá! Isten áldjon Benneteket!

    VálaszTörlés
  5. Minden tettemben légy vezérem, Te vagy az élet Jézus Benned élek, Benned lélegzem...- ének
    https://www.youtube.com/watch?v=tBA7Pv6n-aE

    ,,Hova menjek lelked elől? Orcád előtt hova fussak? Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is ott vagy. Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem." Zsoltárok 139,7-10

    Te vagy városunk Ura és Értem folyt a vér...-énekek
    https://www.youtube.com/watch?v=69dfudOM9v4

    VálaszTörlés
  6. Isten átformál a próbákkal - istentisztelet, Kecskemét 2011.07.03. Mike Sámuel
    https://www.youtube.com/watch?v=2Ej60Fy5KHs

    VálaszTörlés
  7. 3 Great Motivations to Love the Lord - Paul Washer
    https://www.youtube.com/watch?v=jGVac4Cx98E

    VálaszTörlés
  8. Cselekvő hit - Hitmélyítő - Mike Sámuel
    https://www.youtube.com/watch?v=3YNJAEVISzw&t=5s

    Élő reménység - Hitmélyítő - Mike Sámuel
    https://www.youtube.com/watch?v=YzCiLpYGel4&t=41s

    Cselekvő szeretet - Hitmélyítő - Mike Sámuel
    https://www.youtube.com/watch?v=FvOZ200x9A4

    VálaszTörlés
  9. János evangéliuma 1,14- igét hirdeti: Lakatos Zoltán
    idézet az igehirdetésből: ,,Miért jött el Jézus erre a Földre? Miért született meg emberi testben? Miért jött közénk?
    1. ok : Isten szeretet Miért szeretet minket Isten? 2. ok: a bűn miatt"

    https://www.youtube.com/watch?v=1QDgYtWSB9M

    VálaszTörlés
  10. Amazing LOVE- Csodálatos SZERETET

    What if some were unfaithful? Will their unfaithfulness nullify God's faithfulness?Not at all! Let God be true, /Romans 3,3-4a/
    Ha egyesek hűtlenné váltak, vajon az ő hűtlenségük megszünteti-e Isten hűségét? Szó sincs róla! Sőt azt kell mondanunk: igaz az Isten, /Róm. 3,3-4a/

    For God so loved the world that he gave his one and only Son, that whoever believes in him shall not perish but have eternal life. /John 3,16/
    Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen. /Jn. 3,16/

    Ó Drágáim! Milyen csodálatos az Isten, aki a kegyelmét kiárasztja ránk. Lehetőséget adott, Jézust, mint Megváltónkat elfogadjuk. Jézus áldozata árán az Atyánk tisztának és feddhetetlennek lát. Nem akarja, hogy távol légy Tőle! Bármilyen ember is légy, bármilyen nehézségekkel is küzdesz van lehetőséget az Életet választani!

    ,, Keressétek először Istennek országát és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek” (Máté 6:33).

    ,, én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis én általam." (János 14,6)

    ,, Jöjjetek térjünk meg az Úrhoz, mert Ő megsebez, de meg is gyógyít, megver, de be is kötöz bennünket. Két nap múltán életre kelt, harmadnapra föltámaszt bennünket, és élünk majd előtte. ISMERJÜK HÁT MEG, TÖREKEDJÜNK MEGISMERNI AZ URAT!" (Hóseás 6,1-3) MERT SZERETET KÍVÁNOK, ÉS NEM ÁLDOZATOT, ISTEN ISMERETÉT, ÉS NEM ÉGŐÁLDOZATOT (Hóseás 6,8)

    Amazing LOVE-movie- in english with hungarian subtitle
    https://gloria.tv/video/3Q1tmpsdcje16J9fAEkZHoyA7

    Olajos Sándor-Révész Dániel-
    https://www.youtube.com/watch?v=QTxyyzP5aqM&t=4725s

    VálaszTörlés
  11. A FÉRFI NŐI SZEMMEL-
    Férfi a pályán II. Országos Férfi Találkozó, -Tahi Tábor-
    2016. 09. 23. péntek
    Előadó: Révész Szilvia, a Baptista Szeretetszolgálat kommunikációs igazgatója

    https://www.youtube.com/watch?v=-A-rwkfUB1k

    Hitből élünk nem pedig látásból. - Tanulnom kell nekem is!!!!

    VálaszTörlés
  12. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  13. Túrmezei Erzsébet
    Nem ejt hibát!

    Ha különösnek, rejtelmesnek
    látszanak Isten útjai,
    ha gondok ösvényébe vesznek
    szívem legdrágább vágyai,
    ha borúsan búcsúzni készül
    a nap, amely csak gyötrelmet ád...
    egyben békülhetek meg végül:
    hogy Isten sosem ejt hibát.

    Ha tervei igen magasak,
    s irgalma kútja túl mély nekem...
    ha a támaszok mind inognak,
    ha nincs erő, nincs türelem,
    s tekintetem sehol célt nem lát
    vaksötét, könnyes éjen át...
    egy szikrácska hit vallja mégis,
    hogy Isten sosem ejt hibát.

    És ha szívem megoldatlan
    kérdéseknek betege lett,
    mert elkezd kételkedni abban,
    hogy Isten útja szeretet...
    minden elfáradt sóvárgásom
    békén kezébe tehetem,
    s elsuttoghatom könnyek közt is:
    Ő nem ejt hibát sohasem.

    Azért csend szívem! Engedd múlni
    a földi múló életet!
    Majd a fényben látni, ámulni
    kezdesz: Ő mindig jól vezetett!
    Ha a legdrágábbat kívánja,
    a legsötétebb éjen át
    menekülj a bizonyosságba,
    hogy Isten sosem ejt hibát!

    Házi női konferencia- Egyedülálló vagy egyedül álló - Ajándék, hogy láthatjuk, hallhatjuk!
    https://www.youtube.com/watch?v=fyB4KDp59pI

    TE IS EGY EGYEDÜLÁLLÓ, MEGISMÉTELHETETLEN CSODA VAGY!

    Azt mondja Isten NEKED:
    ,, Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak enyém vagy!
    Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok sem sodornak el.
    Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg.
    Mert én, az Úr, vagyok a te Istened, Izráel Szentje, a te szabadítód!

    Mivel drágának tartalak, és becsesnek, mivel szeretlek,"
    Ézsaiás 43,1-4 (részletek)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon